Kövér fizetése fél év alatt több mint egymillióval nőtt

A parlament fideszes javaslatra tavaly fogadta el azt a törvényt, amely alapján a képviselők fizetését a nemzetgazdasági átlagkeresethez igazították. Egy átlagos országgyűlési képviselő ennek a háromszorosát kapja meg alapilletményként, és mivel idén 30 ezer forinttal nőtt a nemzetgazdasági átlagkereset, így külön nem is kellett szavazni az emelésről, hiszen automatikusan nőttek a képviselői tiszteletdíjak is.

Hirdetés
Durván megemelik a képviselők fizetését

Durván megemelik a képviselők fizetését

Áprilisban a Fidesz még tagadta, hogy a téma napirenden lenne. Most kiderült, hogy a javadalmazást a piaci bérekhez kell igazítani.

Egy mezei képviselőnek így 90 ezerrel nő a fizetése. A tavaly augusztusra már 891 ezret elérő tiszteletdíjból kis híján egymillió lesz, számolt be az újabb automatikus ugrásról az RTL.

A Fidesz-frakció a törvényjavaslatra tavaly úgy reagált, hogy szerintük 2010 óta a közszolgálat számos területén volt béremelés, a képviselők az utolsók a sorban voltak. „Az Országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul; ez megfelel a korábbi és nemzetközi gyakorlatnak” – írták akkor.

A csatorna most kiszámolgatta, hogy kinek mennyivel emelkedik a fizetése. A mezei képviselők 90 ezres emelkedése mellett azok a képviselők, akik bizottsági tagságot is viselnek, azoknak a már tavaly augusztusban 1.069.261-ra nőtt fizetésük március 1-től 1 millió 187 ezer forint lesz, míg a frakcióvezetők 1,78 millió helyett 1,98 milliót kapnak majd.

A legnagyobb mértékben pedig Kövér László, fideszes házelnök fizetése nő.

A HÁZELNÖK TAVALY JÚLIUSIG 1,5 MILLIÓT KERESETT, TAVALY AUGUSZTUSTÓL 2,4 MILLIÓT KAPOTT, IDÉN MÁRCIUS 1-TŐL PEDIG MÁR 2,67 MILLIÓ KAP BRUTTÓBAN.

A tavalyi fideszes javaslatot az ellenzékiek egy része is megszavazta, azzal védekezve, hogy ha nem teszik, akkor a frakciók támogatását csökkentették volna, ami ellehetetlenítette volna a munkájukat. Ám azt ígérték akkor többen is, hogy nem költik el az emelést, hanem jótékony célra fordítják.

A szocialista Bangóné egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy már 11 millió forint értékben költöttek jótékonysági célokra, és az RTL kérdésére a DK, az LMP és Jobbik is azt mondta most, hogy jótékonykodnak a többletből.

index.hu

Megosztás ismerősökkel

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!