Saját családvédelmi akciótervvel állt elő a DK

7+1 pontos követelése van a pártnak, amit be is terjesztenek a parlamentnek.

Hirdetés

A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn az Országgyűlés elé terjeszti 7+1 pontos családvédelmi akciótervét – közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten.

Arató Gergely azt mondta: évről évre kevesebb gyerek születik Magyarországon, már csaknem félmillió magyar ment külföldre, és minden hatodik magyar gyerek már határainkon túl születik. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos családvédelmi programja “nagyon kevés”, és egyébként is jómódú családnak nyújt csak segítséget.

Az ellenzéki politikus közlése szerint a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc által két hete bejelentett 7+1 pont azokra a problémákra válaszol, amelyek leginkább foglalkoztatják a magyar családokat.

A DK azt követeli, hogy

  • vonják vissza a “rabszolgatörvényt”,
  • hosszabbítsák meg a kilakoltatási moratóriumot, törvényes garancia legyen arra, hogy kisgyermekes családok nem kerülhetnek az utcára,
  • számítson munkaviszonynak az otthonápolás,
  • legalább 50 százalékkal emeljék meg a családi pótlékot,
  • töltsék be az összes háziorvosi körzetet az egészségügyi dolgozók azonnali, 50 százalékos béremelése mellett,
  • az oktatás legyen nyitott, tárják ki a felsőoktatás kapuit,
  • minden család számára legyen biztosított legalább a víz, az áram és a gáz minimuma.
  • Plusz egy pontjuk a békéről szól, arról, hogy egy kormány ne háborúzzon, mert háborúban nem születnek gyerekek.

Szerinte ha a Fidesz leszavazza ezt a javaslatot, az nyílt beismerése lesz annak, hogy a családok érdeke csak az ígérgetések és a kampányplakátok kinyomtatásáig érdekli őket.

hvg.hu

Megosztás ismerősökkel

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!