68 évesen vállalhat újabb gyereket Pataky Attila

Az Edda frontembere a szüleihez és a gyerekeihez fűződő viszonyáról beszélt.VGtktkpTURBXy80MzdkNmVlYzlmYmNjMzY5ODZhODYzMTRlYzc4MmJiZC5qcGeSlQMAzODNDp7NCDiTBc0DIM0Bwg-1-300x169 68 évesen vállalhat újabb gyereket Pataky Attila

Hiába van már 45 éve a pályán az Eddával, továbbra sem lassít Pataky Attila. A 68 évesen még mindig kifejezetten aktív zenész most szakított arra időt, hogy leüljön a HOT! Magazin munkatársával, kendőzetlen őszinteséggel beszélve a családjával való kapcsolatáról.

Az interjú elején egyből nehéz téma került elő: az énekes és apja közötti viszony. Pataky elárulta, annak ellenére, hogy szigorú neveltetést kapott, és apjának bizony többször is eljárt a keze, nincsenek benne rossz érzések. „Ha nem lett volna kemény gyerekkorom, nem bírok ki annyi rosszat” – állítja. Bár édesapja sosem támogatta nyíltan fia hivatását, halála után előkerült relikviáiból kiderült, kifejezetten büszke volt rá.

Talán épp a gyerekkora miatt nem akart Pataky belemászni fiai életébe. Elmondása szerint nem is nagyon lett volna rá lehetősége: életviteléből adódik, hogy nem tudott sok időt velük tölteni, de ezt nem bánta meg. Hasonló a helyzet az unokájával, a tizenöt éves Lilivel is, de – mint Attila mondja – nagyon örül, hogy rajta keresztül megtapasztalhatta, milyen, ha egy lány is van a családban.

Az viszont korántsem biztos, hogy nem kamatoztathatja még a jövőben ezt a tapasztalatot! Feleségével, Orsival már tíz éve vannak együtt, és jelenleg is aktívan dolgoznak a babaprojekten. „Ami rajtunk múlik, megtesszük – így például semmilyen módon nem védekezünk a fogamzás ellen” – árulta el sokat sejtetően

via blikk.hu

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül