A FTC szurkolók vereség után elszámoltatták Lovrencsicset

A Ferencváros csapatkapitányának kellett magyarázatot adni a történtekre, miután csapata nagy meglepetésre 4-1-re kikapott vasárnap a Puskás Akadémia otthonában.

Mint ismeretes, nem várt eredménnyel ért véget az OTP Bank Liga 4. fordulójának zárómeccse, a Puskás Akadémia 4-1-re megverte a bajnoki címvédő Ferencvárost, amely alaposan felforgatott összeállításban lépett pályára Felcsúton a közelgő, Suduva elleni EL-playoff találkozó miatt.

Lovrencsics Gergő, az FTC csapatkapitánya is csak csereként kapott szerepet Szergej Rebrovtól, de neki kellett magyarázatot adnia a szurkolóknak a történtek miatt. A válogatott jobbhátvéd/szélső a mérkőzést követően a Fradi-tábor vezetőivel kellett, hogy beszéljen hosszasan, majd az M4 Sport felvétele alapján – korábbi sérülése miatt is – a fejét fogva és láthatóan zaklatottan sétált vissza az öltözőbe.

Hogy pontosan mi hangzott el, természetesen nem tudni, de jelzésértékű, amit a Fradi-drukkerek egyik vezéralakja, a Green Monsters szurkolói csoport vezetője, Hamberger Ádám tett közzé egyik közösségi oldalán, a Lovrencsiccsel történt beszélgetés fotója mellé, mi szerint

“CSÜTÖRTÖKÖN GYŐZNI KELL!”.

Rebrov kiakadt a játékosaira: “Néhányan dühösek rám, mert nem játszanak annyit”

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül