A magyar rendőrök a húsvétra hivatkozva nem tudnak Dublinba repülni egy keresett magyar férfiért

A magyar hatóságoknak hétfő éjfélig van idejük arra, hogy elrepüljenek Dublinba, és elhozzanak onnan egy magyar állampolgárt, akinek a kiadatását március 29-én rendelte el az ír bíróság, szúrta ki a 444.hu az Irish Times cikkét.

A 38 éves K. László Krisztiánt Magyarországon azzal gyanúsítják, hogy egy társával együtt magyar civil szervezetektől csaltak ki pénzt. Azt ígérték a szervezeteknek, hogy ha adnak nekik valamennyi díjat, akkor indulhatnak egy pályázaton, amin majd támogatást nyerhetnek.

BESZEDTEK TÖBB EZER EURÓT TÖBB MINT 560 SZERVEZETTŐL, AZTÁN SOHA TÖBBÉ NEM JELENTKEZTEK NÁLUK.

A magyar férfi Dublinban dolgozott, és ottani lakcímmel is rendelkezik. A magyar hatóságok azt mondták az íreknek, hogy április 16-ig összeszedik a férfit, de aztán a 444 szerint azt mondták,

MÉGSEM TUDJÁK ADDIG TELJESÍTENI, MERT ITT A HÚSVÉTI HÉTVÉGE, ÉS MEGFELELŐ JÁRATOT SEM TALÁLTAK.

Haladékot kértek, de az ír bíróság nem fogadta el a húsvéti érvelést, ezért ha hétfő éjfélig nem hozzák el a magyar férfit, akkor vége a kiadatási parancsnak, hiszen minderre a magyar hatóságoknak volt összesen 25 napjuk.

via index.hu

Megosztás ismerősökkel

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!