Fidesz: “Gyurcsányné” cége 100 millió forintokat kapott Brüsszeltől

"Gyurcsányné" cége "100 millió forintokat kapott" Brüsszeltől, hogy érdekeit képviselje – reagált röviden a kormánypárt szerdán közleményben a Demokratikus Koalíció EP-listavezetőjének majálisi beszédére.

Az Európai Egyesült Államok létrehozása mellett érvelő Dobrev Klára azt mondta, Magyarország számára nincs más út, csak az, hogy egy erős európai közösség egyenrangú polgára legyen.

Dobrev: nem igaz, hogy az EU-n kívül is van élet

Nem igaz, hogy az Európai Unión kívül is van élet, ott csak káosz, nyomor és összeomlás van

- jelentette ki a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője a párt fővárosi majálisán mondott beszédében.

A politikus, aki beszédében nagy hangsúlyt helyezett a DK európai minimálbérről, családi pótlékról és minimálnyugdíjról szóló ígéreteire, leszögezte, hogy az Európai Egyesült Államok gazdagabb Magyarországot jelent.

Az Orbán-kormányt bírálva arról beszélt, hogy ma a betegszállítóknak kézben kell vinniük a betegeket, az orvosoknak sokszor a nem sterilizálható eszközöket is újra kell sterilizálniuk, a multinacionális cégek dolgozóit a "rabszolgatörvénnyel eladták", a közigazgatásban dolgozóktól pedig nemcsak a szabadságuk jelentős részét vették el, de még az ebédidejüket is – közölte Dobrev Klára.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Mónus Márton

via propeller.hu

Megosztás ismerősökkel

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!