Hiába fizetünk most, sem a TB, sem a nyugdíj nem jár, csak adható

Az ATV-n Juszt László műsorában nem kevesebbet állít, minthogy a Fidesz új Alkotmánya szerint az államnak eztán nem kötelessége TB-ellátást, valamint nyugdíjat biztosítani állampolgárai számára – merthogy már nincs az Alkotmányban olyan passzus, amely erre kötelezné. Valóban így lenne?

A teljesség kedvéért: XIX. cikk (1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.

(2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetében a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg.

(3) Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személynek a közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.

(4) Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.

Dr. Mihályi Péter (1953) közgazdász, az MTA doktora, a Veszprémi Egyetem Pénzügytan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Közép-Európai Egyetem vendégprofesszora. Kutatásai szorosan kapcsolódnak a rendszerváltás gazdaságpolitikai feladataihoz (privatizáció, nyugdíjreform, egészségügyi reform, euró bevezetése). Mihályi 1997/98-ban a Pénzügyminisztérium társadalmi közkiadásokért felelős helyettes-államtitkára, előtte a privatizáció területén különböző állami beosztásokban játszott jelentős szerepet. 1983 és 1993 között az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága főmunkatársa volt Genfben. Pályáját az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében kezdte 1977-ben. Angolul, németül, oroszul és franciául beszél. Hét tudományos szakkönyv és kb. 150 cikk szerzője.

atv.hu/hirhatar.com

Ha további érdekes tartalmakat szeretne kapni csatornánkról, akkor kövessen minket Facebookon.

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül