„Két hétig egy autóból figyeltek a házunk előtt” – interjú a kórházaknak ágyakat és légkondikat adományozó Orosvári Zsolttal

A magyar társadalomból nem a jóindulat, hanem a cselekvőkészség hiányzik. Azonban ha az emberek megtalálják azt a személyt, akitől megoldást remélhetnek problémáikra, képesek aktivizálni magukat. 

Orosvári Zsolt tavaly novemberben megelégelte, hogy a kórházi gyermekosztályokon éjszakázó szülők a földön kénytelenek aludni, így Ágyat az Anyukáknak!címen gyűjtést indított, majd segítőivel mintegy négyszáz modern kempingágyat szállítottak ki az ország valamennyi kórházába. Hamarosan az állam is feleszmélt, és bevásárolt az ágyakból. Orosvári Zsolt újra akcióba lendült, ezúttal légkondikat szerez a gyermekosztályokra. De mi történt ezalatt a kilenc hónap alatt? Interjú.

Tavaly novemberben az egyik gyermekét kórházban kezelték, Ön pedig a székeken, vagy földön fekvő szülőket látva úgy döntött, megoldást keres erre a nehezen magyarázható állapotra. Mi sarkallta arra, hogy saját kezébe vegye az irányítást?

Nekünk szerencsére jutott ágy, de másokat valóban a földön, törülközőkön fekve láttam, szedett-vedett körülmények között. Én pedig egyszerűen nem tudok elmenni az olyan problémák mellett, amiket ennyire egyszerűen meg lehetne oldani, így rögtön beugrott, hogy a hideg padlónál még az egyszerű, összecsukható kempingágyak is sokkal jobbak lennének. A kezdőlökést végül az adta meg, amikor hazafelé tartottam és az újonnan átadott, 14 milliárd forintos fehérvári stadion mellett haladtam el.

anya „Két hétig egy autóból figyeltek a házunk előtt” – interjú a kórházaknak ágyakat és légkondikat adományozó Orosvári Zsolttal

Földön fekvő édesanya                                          Fotó: Orosvári Zsolt/Facebook

Ennél a pontnál bedurrantam, és pár haverommal megbeszéltem, hogy megpróbálunk venni pár ágyat. Felmértük a lehetőségeket, felhívtam a gyártókat, forgalmazókat, majd az egyik sportszeráruházban megtaláltam azt a megfelelő típust, amire az egészségügyi szakemberek is azt mondták, megfelelő lenne. Amikor a Facebookra is kiposztoltam az ötletet, olyan irgalmatlan mennyiségű visszajelzés érkezett, hogy éreztem, ebből valami nagy dolog lesz. Végül a megbízhatónak talált Anyák az Anyákért Alapítvánnyal elkezdődött a gyűjtés, ami rövid idő alatt 5,5 millió forintot hozott össze.

Honnan tudták, hogy mennyi pénz kell, és hány darab ágyra?

Alapítványok, magánszemélyek mérték fel az igényeket, majd összeállítottuk a csomagokat, megcsináltuk a logisztikai hátteret, és mehetett is a szállítás oda, ahol arra szükség volt.

orosvari2 „Két hétig egy autóból figyeltek a házunk előtt” – interjú a kórházaknak ágyakat és légkondikat adományozó Orosvári Zsolttal

Orosvári Zsolt                                                                                      Harmati András/Alfahír

Az országos kórházi rendszer viszont bonyolult, civilként felmérni ezeket az igényeket nagyon nehéz munka, enélkül viszont csak vaktában lehet segíteni. Ezért fordultak az Emberi Erőforrások Minisztériumához?

Megkértem az alapítványt, hogy hivatalos levélben keresse meg az Emmi-t azért, hogy megtudjuk, pontosan milyen igények állnak fenn. A pilot projektek ekkor már lefutottak, tehát láthatták, hogy miről van szó. Először nem reagáltak, de később, ahogy fokozódott rajtuk a nyomás, végül elküldtek egy több mint 700 ágyat tartalmazó listát.

Az elég megszokott dolog a magyar bürokráciában, hogy az állami intézmények még egy építő, proaktív megkeresésre sem méltatnak válaszolni, az viszont már ritkább, hogy végül mégis megszólalnak. Fontos segítség volt ez?

Persze, így gyorsabban lement az akció, de természetesen mindig van A-, illetve B-terv. Ha nem kaptunk volna hivatalos választ, valószínűleg az aktivistákon keresztül felmértük volna a helyeket, és persze azt sem szabad elfelejteni, hogy magánbeszélgetésekben, informális úton sokkal több információt adnak át a kórházak, mint hivatalosan.

agy „Két hétig egy autóból figyeltek a házunk előtt” – interjú a kórházaknak ágyakat és légkondikat adományozó Orosvári Zsolttal

Orosvári Zsolt és az adományágy

Az Emmi-vel aztán újabb kört kellett futni, mert az adománygyűjtésből vásárolt ágyak árának 27 százaléka ugye ÁFA volt, tehát olyan adó, ami az államot illeti. Önök arra kérték a minisztériumot, hogy valamilyen módon segítsen visszajuttatni az adóként elvont több mint egymillió forintot, hiszen ez a pénz is olyan adomány volt, amiből a kórházakat szerették volna támogatni. Ez a kérés hónapokkal ezelőtt történt, sikerrel jártak?

 

Nem, ezt a pénzt lenyelte az állam.

 

Válaszoltak egyáltalán?

 

Nem. Azonban a társadalmi nyomásgyakorlás eredményeképpen a dolog mégis jó irányba indult el, mert március elején az Állami Egészségügyi Ellátó Központ bejelentette, hogy megveszik a szükséges ágyakat, majd pár héttel ezelőtt ezeket elkezdték kiszállítani az intézményekbe. Így elvileg már elmondhatnánk, hogy egyetlen kismamának sem kell a földön aludnia, igaz, ennek ellenére mi még pár nappal ezelőtt is tizenhat ágyat vittünk ki egy budapesti kórházba.

 

Miért? Van olyan kórház, ahol nem kaptak az állami ágyakból? Mi történhetett?

 

Mi elsősorban adományozni szeretnénk, nem pedig kutató- és nyomozómunkát folytatni. Nekünk annyi volt a lényeg, hogy jelzést kaptunk a hiányról, ez alapján pedig a fennálló készletekből rögtön adtunk nekik ágyakat. Hogy a későbbiekben mi lesz, azt nem tudhatjuk.

 

És mi lesz azokkal az ágyakkal, amik feleslegessé válnak az állami beszerzés után?

 

Ezeket az ágyakat adományként adtuk a kórházaknak, mégpedig elsődlegesen azzal a céllal, hogy gyermek- és csecsemőosztályokon anyuka nem aludhat a földön. Amennyiben ezek az ágyak feleslegessé válnak, a kezelésüket a szakemberekre bízom, csoportosítsák át az intézményen belül, például vigyék át olyan sürgősségi ellátást igénylő területre, ahol tudjuk, hogy akár 5-6 óra várakozás is előfordul. Ha ott egy idős beteg rosszul lesz a folyosón, gyorsan nyissanak ki egy ágyat neki. Onnantól kezdve, hogy a csecsemő- és gyermekosztályokon felszámolták az ágyproblémát, szabadon rendelkezhetnek felettük.

agy1 „Két hétig egy autóból figyeltek a házunk előtt” – interjú a kórházaknak ágyakat és légkondikat adományozó Orosvári Zsolttal

Adományágy összeszerelése az Orosházi Kórházban                     Fotó: Melega Krisztián/Orosházi Kórház/Facebook

 

Amikor az ÁEEK bejelentette, hogy 43 millió forintból 379 darab ágyat vásároltak, a sajtóeseményről szóló hírügynökségi tudósítás szerint Önökről nem igazán akartak szót ejteni. Ez alapján nagyon úgy tűnt, hogy hiába lett kikényszerítve tőlük ez a fejlesztés, inkább saját ötletként akarták eladni a sajtónak. Legalább megköszönték Önöknek ezt a kezdeményezést, történt bármilyen visszajelzés?

Azon az Excel-táblázaton kívül, amit még télen elküldtek nekünk a hiányzó ágylétszámról, semmilyen megkeresés nem történt irányukba sem a kormányzat, sem egyéb szervezetek részéről. Ráadásul a média kormánybarát részében is úgy jött le az ÁEEK-féle bejelentésről szóló hír, hogy minket meg sem említettek.

Mintha a kormány valamelyik tagja aznap reggel úgy ébredt volna fel, hogy „Úr Isten, oldjuk meg ezt a problémát!”.

Szerencsére a sajtó jelentősebb része azért tisztában volt az előzményekkel, és fel is tárták, hogy ezek a lépések az Ágyat az Anyukáknak! akciónak köszönhetően, kényszerítő lépések hatására születtek meg.

Pedig ritkaság, hogy a kormány egy olyan civil kezdeményezést akár egyetlen forinttal is támogasson, ami valamilyen módon az ő felelősségét is érinti. Most ha félig elhallgatva is, de lényegében ez történt.

Ez egy kényszerhelyzet volt, hiszen a kormánypártok saját szavazóbázisában is olyan fokú volt az elégedetlenség, amire már lépniük kellett. De a kialakult helyzet nem csak a mostani kormány felelőssége, hanem az előzőké is, hiszen ez a probléma valamennyiükön átívelt. Természetesen az aktuális felelősség mindig a jelenlegi vezetést terheli, és nem is igazán értem, hogy egy ilyen témában miért kell hónapokon át nyomásgyakorlást végezni azért, hogy valami történjen ahelyett, hogy inkább rögtön az élére álltak volna. Természetesen engem személy szerint senki nem keresett meg, és egy árva jó szót nem kaptam tőlük, igaz, nem is ezért csináltam.

Ugyan épp az előbb árulta el, hogy még a napokban is vittek ki ágyakat, de azért nagyjából elmondhatjuk, hogy ez az akció júliusra véget ért. Ön viszont nem pihent sokat, szinte rögtön jött az újabb ügy, ezúttal a kórházi klímákkal kapcsolatban. Miután a sajtó felfedte, hogy nem csupán a várótermekben, de a műtőkben és kórtermekben is kevés a légkondicionáló, Ön rögtön elkezdett telefonálni, szervezni, és adományklímákat szállítani a kórházi gyermekosztályoknak. Kezdődik minden előröl?

Tulajdonképpen igen, az Anyák az Anyákért Alapítvánnyal ezúttal klímaberendezésekre várjuk az adományokat. Azonban sarkallni szeretném a megyeszékhelyeken működő klímavállalkozásokat, szerelőket, adományozókat is arra, hogy dolgozzanak össze és helyi szinten, legalább a gyermekosztályok felszerelését oldják meg. Egyébként pedig annak örülnék leginkább, ha ez is egy olyan pilot projekt lehetne, mint az ágyak esetében láthattuk, és a civil szféra fellendülésén túl az állam gyors, határozott lépéseket tenne azért, hogy megoldódjon ez a probléma. Úgy gondolom, ha NB II-es focipálya gyepfűtésére jut pénz, akkor igazán juthatna azokra a beteg gyermekekre is, akik a kórházakban küzdenek az egészségükért.

67924881_669413466858853_4904156244559790080_n „Két hétig egy autóból figyeltek a házunk előtt” – interjú a kórházaknak ágyakat és légkondikat adományozó Orosvári Zsolttal

Adományklíma felszerelése a Bethesda Gyermekkórház égési osztályán                 Fotó: Orosvári Zsolt/Facebook

Egyébként a kormányzat sem járna rosszul, ha a dolgot onnan nézzük, hogy tudomásom szerint pár évvel ezelőtt az ország második leggazdagabb embere bevásárolta magát az egyik legnagyobb klímakereskedelmi cégbe. Szóval van egy központi cég, csinálni kell saját kivitelezői csoportot, a pénzeket ki kell fizetni, a klímákat pedig fel kell szerelni a kórházakba.

Tehát Ön politizálás helyett inkább célorientált, és nem zavarja, hogy ki csinálja meg a munkát, mert a lényeg, hogy legyen elvégezve.

Elsősorban a cél valósuljon meg, de persze csakis normális keretek között, ezen ne nyerészkedjen senki.

Egyébként érték támadások amiatt, hogy olyan dolgot kritizált, illetve olyan területen igyekezett javítani, ami alapvetően a kormány hatáskörébe tartozna?

A közösségi médiában persze sok dolgot le lehet írni, de igen, kaptam fenyegetéseket is. A feleségemnek „közös megegyezéssel” megszűnt a kormánytisztviselői jogviszonya, a lakásunkat pedig tavaly decemberben megfigyelték.

Megfigyelték? Kik?

Számomra ismeretlen személyek ültek egy régi Opelben, és több héten keresztül figyelték a házat.

És mi lett ebből?

Kimentem és elzavartam őket, aztán nem jöttek újra.

De mi okuk lehetett erre?

Amikor az adománygyűjtés felerősödött, számos olyan kritikát kaptam, hogy a kormány ellensége vagyok, meg libsi, satöbbi, a többi szokásos jelzők.

Pedig én nem vagyok se libsi, se semmilyen. Én Orosvári Zsolt vagyok, van egy határozott véleményem, és amelyik párt ezt a véleményt képviseli, azt hajlandó vagyok ebben a kérdésben támogatni. Amelyik pedig ettől eltérő állásponton van, azt nem.

Viszont a társadalom egyértelműen a kezdeményezések mögött áll, ha más nem, a közösségi médiában észlelhető visszajelzések szerint az emberek evidenciának tartják egymás segítését, a jótékony adományozást. Mégis, ahhoz hogy bármi történjen, mindig meg kell jelennie valakinek, aki zászlóra tűzi az ügyeket, és végül –mint most Ön-, szinte hősként van ünnepelve. Mit tapasztalt ezalatt a kilenc hónap alatt, mitől lehetne rugalmasabb a polgári öntudat?

Az ősközösségi társadalmak is mindig gondoskodtak a betegekről valamint a gyermekekről, és ez a miénknek is kötelessége. Persze ez alapvetően az állam feladata lenne, hiszen ezért hozták létre, de ha az nem teszi meg, akkor két választásunk van:

vagy szomorkodunk a hiányosságok miatt, vagy azok, akik még tudnak gondolkozni és nem csak egymást gyűlölni, egyszerűen megpróbálják megoldani a gondokat.

Tehetik ezt akár egy párhuzamos társadalom felépítésével is, ami később egy méltóbb politikai elitet termelhet ki. A magyar demokráciának még nem volt ideje eljutni arra a szintre, hogy az emberek ráeszméljenek: a demokrácia azokat a hétköznapokat jelenti, melyek során az emberek együtt elkezdik megoldani a problémáikat, a politikusok pedig ezekhez a társadalmi igényekhez alkalmazkodnak.

alfahir.hu

Harmati András/Alfahír

Ha további érdekes tartalmakat szeretne kapni csatornánkról, akkor kövessen minket Facebookon.

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül