Kiderült, hova tud most menni Bíró Ica, miután két otthonából is kilakoltatták – videó

Két helyről is kilakoltatták Bíró Icát, hogy ezek után hova költözik, ő maga mondta el.

Kiderült, hova tud most menni Bíró Ica, miután két otthonából is kilakoltatták – videó

Mint megírtuk, a Metál Lady tíz éve vett fel svájcifrank-alapú hitelt, amelynek a XII. kerületi háza volt a fedezete. Az álmát akarta megvalósítani egészség- és szépségklubjával, ám ő sem számított arra, hogy az árfolyam emelkedése miatt a törlesztőrészlet majdnem a háromszorosára nő. Sokáig erejét megfeszítve fizetett, de hat éve már nem tudja kitermelni azt. Jogerős ítélet alapján a mai napon mindkét ingatlanjából kilakoltatták.

Hogy hova tud most menni, arról Bíró Ica így nyilatkozott: “Barátokhoz, ismerősökhöz. Van egy hely, ahova be tudom raktározni a cuccaimat. Nincs mit szégyellnem, mert az szégyellje magát, aki ezt velem tette, az aki kitolt, kitúrt az otthonomból csalással, az, aki hagyta, és ez az egész állami vezetés, aki azt harsogja, hogy Magyarország nem a kilakoltatottak országa. De igen! Itt a bizonyíték!” – fakadt ki Ica, miután elvesztette mindkét otthonát.

via blikk.hu

Megosztás ismerősökkel

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!