Belföld

Osztrák kisvárost faragna Vácból az első női polgármestere, aki százmilliós tartozást örökölt

A korábbi eredmények szerint Vácon minden szép és jó volt kormánypárti szemszögből. Tavaly utcahosszal nyerték az országgyűlési választást, de az idei EP-választás is magabiztos fideszes győzelmet hozott. A Duna-parti ellenzék mindkétszer szétaprózott volt, sima vereséget szenvedett. Ehhez képest az ősz mindent átformált a 30 ezres településen, és elsöpörte a korábbi kormánypárti vezetést. Az új polgármester a józsefvárosi mintát követi. Nemcsak abban, hogy lesajnált, inkompetensnek csúfolt jelöltként teremtett maga mögé kényelmes testületi többséget, de abban is, hogy Matkovich Ilona, Pikó Andráshoz hasonlóan, élete jelentős részében újságíró volt.
  • Matkovich Ilona öt éve csak 776 szavazatot kapott polgármesterjelöltként. 
  • Ezt a számot idén meghétszerezte, és ő lett Vác új polgármestere, simán legyőzve a kormánypárti jelöltet, az eddigi városvezetőt.
  • Miután átnézte az önkormányzat szerződéseit, többszáz milliós adósságra bukkant. Cégeknek, vállalkozóknak, de a Volánnak is tartozik a város.
  • A spórolás jegyében több szerződést is felmondott azok közül, amelyeket az előző, Fidesz-KDNP-s vezetés kötött. Visszalépett egy 5 milliárdos sportcsarnok megépítésétől, megszüntette a városi VIP-parkolókat is.
  • Ő Vác első női polgármestere, tapasztalatból mégis azt mondja: a névtelenül mocskolódó levélírók sokkal több mindent engednek meg egy nővel szemben.
  • Egy jól működő várost szeretne Vácból faragni, ahol erős a gazdaság és a polgárság.

„Korábban külkereskedőként és tolmácsként dolgoztam a gazdasági szférában, majd átképeztem magam, és újságíró lettem” – mondja Matkovich Ilona a Magyar Narancs és Népszabadság korábbi munkatársa a polgármesteri kanapéján ülve. Irodájából, amelyet pár hete foglalt el, tökéletes kilátás nyílik a mutatós, történelmi épületekkel körbevett váci főtérre, ahol már állnak a karácsonyi vásár bodegái is. Ha van valaki, aki igazán ismeri ezt a Duna-parti várost, az ő: cikkek tucatjait írta Vác ügyes-bajos dolgairól egészen a pár évvel ezelőtti közéleti szerepvállalásáig, amikor is cezúrát húzott, és az összeférhetetlenség miatt befejezte a tényfeltáró újságírást. Mi pedig épp ezt kérdezzük tőle, hogy tudniillik ezt a legutóbbi váltást miért lépte meg. Újságíróból politikus: nem példa nélküli pályamódosítás, mégis magyarázatra szorul.

Rengeteget adott az újságírás, rengeteget tanultam belőle. Sok olyan helyen jártam az országban, ahova másképp aligha jutottam volna el. Láttam, hogy a szegénység mit alakít ki maga körül, láttam a kiszolgáltatottság szintjeit, és azt, hogyan tartják a kezükben a kihasználtakat azok, akiknek akár csak egy kis hatalom is jutott. Egy idő után mégis az volt a kérdésem magam felé, hogy tényleg meg akarom-e írni ebből az 50. cikkemet, vagy esetleg megpróbálok tenni ellene. Szembe kellett néznem vele, hogy egyre inkább az utóbbi választ éreztem erősebbnek.

Első lépésként Matkovichék alapítottak egy helyi egyesületet (SZAVAD), amely évek óta tesz-vesz Vácon különböző kulturális és társadalmi ügyekben. „Jótékonysági bál, takarítás, famentés” – sorolja az új polgármester, aki a helyi kórus tagja is. De vittek homokot óvodába, szervezték a városi irodalmi szalont, ahol a több száz érdeklődő előtt zajló estek műsorvezetője évek óta szintén Matkovich Ilona. Járt itt már Esterházy Péter, Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Kulka János, legutóbb pedig Geszti Péter mesélt az életéről.

Ezek a tevékenységek széles ismertséget és bizalmat hoztak az egyesület és az új polgármester számára már évekkel ezelőtt Vácon. „A politika kezdetektől a pártoktól függetlenül érdekelt. Tudtam, hogyha elkezdem, akkor azt nem valamilyen országos szervezet színeiben fogom tenni, hanem függetlenként, a helyiek támogatásával.” Matkovich 2014-ben az egyesület elnökeként lett testületi tag Vácon, fölényes kormánypárti siker után ellenzékiként testközelből nézhette végig az előző ciklus hivatali ügyeit – és a város terebélyesedő botránysorozatát is. Ez utóbbiban fontos szerepet játszott az alkohol és a sör is, ennek ellenére mégse használnánk a hrabali jelzőt. Annál jóval nyersebb és mocskosabb történetekről van szó.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Botrányról botrányra

Ezekből csak párat idéznénk, a színvonalat a váciak is értékelhették, amikor idén a korábbi bő 40 helyett csak 28 százalékban voksoltak a 2010 óta regnáló, KDNP-s Fördős Attilára. Aki épp négy éve a Baden-Württembergben rendezett tartományi napokon díszvendégként azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy miután kellő mennyiségben végigkóstolta a helyi italkülönlegességeket, az akkori váci polgármester kidőlt, majd a parkolóban találták meg, fekve, „békésen szunyókálva” – ahogy a lapok írták. Igaz, az alkohol máskor is feltűnt a váci kormánypárti körökben.

2017-ben váci fideszes képviselőket azon kaptak, hogy részegen kötekedtek és vertek szét közlekedési táblákat Vácon. Az esetből rendőrségi ügy is lett. Aztán a kormánypárt jó hírét a város alpolgármestere, Pető Tibor is építgette kicsit, a saját „egyszerűensenkikvagytokhejhej”-videójával,

ami után mi is interjúztunk vele.

Villáminterjú az “egyszerűensenkikvagytokhejhej” videó fideszes főszereplőjével
Aki nem más, mint Pető Tibor, Vác fideszes alpolgármestere. Tőle tudjuk, hogy még fog aludni.

Tavaly augusztusi történet, hogy a tantestület és a szülők hiába támogatták a korábbi, a Madách Imre Gimnáziumban majd 30 éve tanító pedagógust, inkább egy olyan fideszes képviselőt nevezett ki a tankerület igazgatónak, aki addig a váci közterület-felügyeletet vezette, és az iskolában nem tanított soha. Viszont több társasház közös képviselője is volt.

De a legerősebb sztori csak most jön. Az önkormányzati választások előtt a Jobbik által finanszírozott Alfahíren kijött egy olyan hangfelvétel, ami még a hazai politikai trash kedvelőinek is tudott újat mutatni:

  • ezen a helyi városvezetési kupaktanácsban a polgármestert egyszerűen lemajmozzák,
  • majd a kormánypártiak elismerik, hogy a város évek óta áll, magyarán nem történik semmi,
  • de a legerősebb mégis az, amikor a polgármester azt mondja az alpolgármesternek: „Tibi, te nem vagy pénzügyes, hagyjad abba az egészet, mert hülyeséget beszélsz. Nem értesz hozzá Tibi, az a baj. Nem indult mínusszal Tibi, ne vitatkozz, nem értesz hozzá és hülyeséget beszélsz, hülyeséget beszélsz, nem értesz hozzá.”
  • Mindehhez tudni kell, hogy Vácon a Fidesz és a KDNP nincs olyan meghitt viszonyban, mint az ország többi részén általában. A lemajmozott KDNP-s Fördős Attila, aki ugye lehülyézte a fideszes Pető Tibort, szóval ők 2010-ben még egymás ellen indultak polgármester-jelöltként, végül Fördős győzött, Pető lett az alpolgármester. A különindulást még Kövér László sem tudta megakadályozni.
  • Az ominózus felvételen „lófaszozás, seggszétbaszás” (sic!) is elhangzik, de a helyi politikai elit sört is rendel a megbeszéléshez.

Durva kampány, mocskolódás

„Az őszi kampánynak voltak nagyon kemény pillanatai” – mondja ismét Matkovich Ilona, aki korántsem az előbbi felvételre gondol, hanem azokra a támadásokra, amelyek őt érték. Sorolni is kezdi:

via 24.hu

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül