„Reméljük, hamarosan mindenen túl leszünk” – Pécsi Ildikó teljesen belebetegedett a pereskedésbe, de a férje is rendszeres kórházi kezelést kap

Budapest — Nehéz időszakot tudhat maga mögött Pécsi Ildikó (78) és családja.

A színésznő unokáját kedden lakoltatták ki abból a házból, amelyben Pécsi volt menye és fia korábban éltek, ám a válás után nem költöztek ki, így a színésznő nem jutott hozzá az ingatlanjához. Pécsi Ildikó és a rokonai sem voltak ott a kilakoltatáskor.

– Fel sem merült bennünk, hogy oda menjünk. Nem lett volna elegáns, ráadásul nem is voltunk olyan állapotban sem fizikailag, sem lelkileg. Ez egy végtelenül megterhelő történet volt, de szerencsére véget ért ez a rémálom – kezdte Pécsi, aki elárulta, hogyan érzi magát.

– Hogy is vagyok? Kicsit fel van dagadva a szám, ezt a magas vérnyomás okozza. Nem is csoda, hogy kialakult nálam a sok idegeskedés miatt az elmúlt években. Bele is fogytam ebbe az egészbe, de az látványos, azt bárki észreveheti. Teljesen belebetegedtem abba, ami történt, a sok igazságtalanságba. De reméljük, hamarosan mindenen túl leszünk – mondta a színésznő.

„Reméljük, hamarosan mindenen túl leszünk” – Pécsi Ildikó teljesen belebetegedett a pereskedésbe, de a férje is rendszeres kórházi kezelést kap  Pártos Csilla is reméli, hogy továbbléphetnek majd, ő akár békülne is / Fotó: RAS-Archívum

Pécsi Ildikó férje, a futball-legenda Szűcs Lajos (75) egy évig kórházban volt, tavaly ősszel engedték haza. Bár azóta jobban van, még rendszeresen kell járnia kontrollra.

– A papa, reméljük, most már megússza ezt az egészet. Szegény még mindig jár a kórházba, kezeléseket kap. Reggel elviszik, este pedig hazahozzák, ha jól van. Nagyon reméljük, minél hamarabb vége lesz ennek a rémálomnak. Idén ünnepeltük az 50. házassági évfordulónkat. Csoda volt, nagyon féltem, hogy nem érjük meg, de aztán a legnagyobb szeretetben és tiszteletben itthon töltöttük együtt a nagy napot. Remélem, még sok szép évfordulónk lesz – tette hozzá remegő hangon a színésznő.

„Reméljük, hamarosan mindenen túl leszünk” – Pécsi Ildikó teljesen belebetegedett a pereskedésbe, de a férje is rendszeres kórházi kezelést kap  Kedden rendőrökkel foglalta le Pécsi házát a végrehajtó / Fotó: Grnák László

Mint azt korábban megírtuk, hat év után véget ért Pécsi Ildikó kálváriája. A színésznő és volt menye, Pártos Csilla (51) hosszú ideje pereskedett, ugyanis az egykor imádott unoka, Csabi (21) nem költözött ki abból a budai házból, amely Pécsié. Tavaly áprilisban a bíróság jogerős ítéletet hozott az ügyben, miszerint az elvált anyának a színésznő unokájával együtt mennie kell, máskülönben kilakoltatják őket. Mivel Csabi nem hagyta el a házat, így kedd reggel a végrehajtó intézkedett: lefoglalta az ingatlant. Pécsi unokájának 30 napja van, hogy a még ott lévő tárgyakat elszállítsa az ingatlanból.

Volt menye jó viszonyt szeretne

Bár úgy tűnik, a felek viszonya nem rendeződik, Pécsi volt menye még reménykedik ebben.

– Soha nem adom fel, hogy az egykor egymást szerető családtagok megint tudjanak egymás szemébe nézni – mondta korábban a Blikknek Pártos Csilla. Erre azonban egyre kevesebb az esély.

via blikk.hu

Megosztás ismerősökkel

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!