Sarka Katának megszületett a harmadik gyereke

Egy ideje már sejteni lehetett, hogy Sarka Kata várandós új párjától, de eddig nem erősítette meg a hírt, és a ruhatárát is úgy választotta meg, hogy a fotóin ne lehessen látni a testi változásokat.

Most anyák napi posztjában árulta el, hogy megszületett a kicsi.

Boldog Anyák Napját minden Édesanyának és Nagymamának, de elsősorban az én Anyukámnak!🌷 Ez a nap számomra már 10 éve az egyik legszebb nap az évben, mióta én is édesanya lehetek! 👩‍👧‍👦 Idén már 3 gyermekes anyukaként különlegesen szépen indult ez a vasárnapunk…

– írta Sarka Kata.

Sarka azt is elmondta, miért „titkolta” terhességét, ide kattintva elolvashatjátok.

Sarka Katának megszületett a harmadik gyereke

Kiemelt kép: Instagram/@katasarka

Megosztás ismerősökkel

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!