Újabb fordulat: megszólalt Gyárfás Tamás a vádemeléssel kapcsolatban

Budapest — Felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Gyárfás Tamás (70) sportvezető ellen a Fenyő-gyilkosság ügyében.

Ez azt jelenti, hogy az ismert tévéssel szemben elegendőnek találták az eddig begyűjtött bizonyítékot ahhoz, hogy bíróság elé állítsák. Az emberölés büntetési tétele 5–15 év, minősített esetben akár életfogytig tartó börtön.

– A vádemelést abszurdnak tartom az alapján, ahogy megismertem a teljes nyomozati anyagot. A vád eredményességéhez ez kevés lesz – értékelt dr. Zamecsnik Péter, Gyárfás Tamás ügyvédje, aki számított az ügyészség ezen lépésére.

– Egyelőre várunk arra, hogy az előkészítő ülést kitűzzék. 2018. november 11-e óta már nincs kényszerintézkedés védencemmel szemben, és úgy gondoljuk, nem is lesz – mondta az ügyvéd.

Ezt Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője is megerősítette. – Önmagában a vádemelés ténye nem eljárási indok újabb kényszerintézkedés indítványozására.

Gyárfás kedd hajnalban ért haza a vizes világbajnokságról, amin a FINA végrehajtó bizottsági tagjaként vett részt Dél-Koreában. Mint kiderült a vádemelésről egyelőre nem kapott hivatalos értesítést. Lapunknak sikerült elérni, de szűkszavúan csak annyit mondott: a hallgatás mellett döntöttem. 

yU3ktkpTURBXy83NDllYjNmZmZkYmNlN2RiMmE3MThiY2M1MTdhYjkwZC5qcGeRlQLNAyAAwsM Újabb fordulat: megszólalt Gyárfás Tamás a vádemeléssel kapcsolatban   Fenyő Jánost 1998. február 11-én az autójában lőtték le egy géppisztollyal a Margit utcában. A nyomozás adatai szerint Gyárfás Tamás volt a felbujtó /Fotó: RAS-archív

A vádirat szerint Gyárfás – akit az ügyészség a közleményében Gy. Tamásként említ – az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János, akit egy videókazetta-terjesztő és egy napilapot kiadó gazdasági társaságnak is a vezérigazgatója volt. Az ügyészség közleményében azt írta: Gyárfás és Fenyő között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, majd ezekből fakadóan személyes ellentét alakult ki. A vádirat szerint Gyárfás ezért 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti a sértettet. 

Mint írták, emiatt 1997 szeptemberében megbízott egy, az éjszakai életből közismert személyt – a korábbi hírek szerint T. Pétert – a vállalkozó megölésével, aki azt 12 millió forintért vállalta, ám miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Itt jött a képbe P. Tamás, akit a vád szerint Gyárfás 1994 óta ismert.

P. Tamás elfogadta a megbízást, majd rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Jozef R.-t Fenyő megölésére. R. 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerületi Margit utcában a sértett piros lámpánál várakozó gépkocsijához lépett, majd egy gépfegyverrel kivégezte.

RSgktkpTURBXy9mYjlkOWFkNGQ0M2UzYjhiYjNhZWE4YmM1ZmI2Nzk1Yy5qcGeRlQLNAyAAwsM Újabb fordulat: megszólalt Gyárfás Tamás a vádemeléssel kapcsolatban   A vád szerint P. Tamás bízta meg a gyilkost /Fotó: Fuszek Gábor

P. Tamással kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség korábban perújítási indítvány előterjesztésére tett javaslatot.

200 milliós óvadékot kellett fizetnie

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2018 áprilisában tette közzé, hogy ismét nyomoznak a Fenyő János ellen elkövetett emberölés ügyében. Egy héttel később azt közölték, hogy az ügyben Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnököt Budapesten elfogták, majd előállították, illetve gyanúsítottként kihallgatták. Később a Fővárosi Törvényszék 200 millió forint óvadék ellenében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Gyárfással szemben.

via blikk.hu

Ha további érdekes tartalmakat szeretne kapni csatornánkról, akkor kövessen minket Facebookon.

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül