Belföld Búlvár

Újra megtörtént: Galambos Lajos rosszul lett a tárgyalóteremben

Fordulat! Galambos Lajos (58) ismét egészségügyi probléma miatt hagyta ott a Budaörsi Járásbíróságot, de ezúttal nem a mentő vitte el, mint tavaly májusban, hanem ő döntött úgy, él törvény adta jogával, és a továbbiakban az ügyvédjével képviselteti magát.

– Galambos Lajos urat nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is megviseli a tárgyalás. Mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért a továbbiakban személyesen nem szeretne részt venni az eljárási cselekményekben – közölte rendkívüli indítványában a mulatóssztár ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián.

– Szeretnék részt venni az eljárásban, de nem érzem jól magam. Az előbb felhúztam magam – nyilatkozta Lajcsi, de hozzátette, esetenként még meg tud jelenni. – A tárgyaláson való részvétel jog, nem kötelesség – nyugtázta dr. Vass László bíró, és az ügyészség beleegyezésével elengedte Lajcsit, de hangsúlyozta, amennyiben a bizonyítási eljárás hátralévő részében ezt szükségesnek érzi, kötelezővé teheti számára a tárgyaláson való megjelenést, amit Lajcsi tudomásul vett, majd összeszedte holmiját és elhagyta a bíróság épületét.

A 30 milliós közüzemi csalással és vesztegetéssel vádolt zenész a gázművek ellenörzési csoportvezetőjének vallomása miatt izgatta fel magát. Lajcsi véleménye szerint, a 2015-ös helyszíni szemléket vezető szakember a rendőrségi nyomozás során vádaskodó állításokat fogalmazott meg a vallomásában, és ezzel a hatáskörén túlterjeszkedett. Ezt Lajcsi ügyvédje is hasonlóan látta.

via blikk.hu

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül