Búlvár

Vajna Timi: Hitelből fizetem a rezsit

Andy Vajna özvegye exkluzív interjút adott a TV2-nek, aminek második része kedd este került adásba. Kiderült: Vajna Timinek a ház ingóságait kell eladnia, annyira nincs pénze.

Andy Vajna özvegye exkluzív interjút adott a TV2-nek, aminek második része kedd este került adásba. Kiderült: Vajna Timinek a ház ingóságait kell eladnia, annyira nincs pénze.

– Én azt mondtam, hogy vége az én életemnek is – csuklott el a hangja az özvegynek. – De bármit is csinálnék, megszólnának: „hú, marhára gyászol”, miközben senki sem látja, hogy mióta Andy meghalt, nagyon rosszul élem meg. Ilyenkor érzi az ember, hogy hiányzik, és mennyire szerette a másikat!

Timi máig képtelen feldolgozni a január 20-án történt tragédiát, bánatában teljesen begubózott a hatalmas budai villába, csak a macskáinak él, és állítja, gyászát még súlyos anyagi problémák is nehezítik. Egyelőre nem tudja, mikor jut hozzá az örökségéhez, a producer hagyatékain ugyanis jelenleg is ügyvédek dolgoznak, és a folyamat akár több évig is elhúzódhat.

– Andy nem készült fel arra, hogy meghalhat ilyen korán, igaz, tett néhány dolgot, de minden úgy van kialakítva, hogy mire a pénz eljutna hozzám, kilopják – nyilatkozta a csalódott özvegy, aki azt állítja, hitelből kell fizetnie a villa rezsijét is, mert jelenleg csak a férje egyik cége utal neki egy kevéske összeget havonta. Luxusautóját is árulja, mert mára sokallja Lamborghinije 500 ezer forintos biztosítását, és a fogyasztását is. Idén nyaralni is csak néhány eladott bútordarab árá­ból tudott.

A lelki és pénzügyi gondok mellett, pedig sokszor a pánik is elhatalmasodik Timin, aki Andy nélkül retteg az otthonában.

– Félek ebben a házban. Amikor Andy meghalt, vadidegenek csengettek be, kisbuszból néztek, hogy most akkor meg akarnak ölni. Nem félek a haláltól, pedig engem jó páran meg akarnak ölni.

A sokkoló kijelentés után a jövőről is szó esett, és hogy Timit édesanyja azzal nyugtatja: egy új fejezet kezdődhet az életében.

– Ha becsukom a szemem, Amerikában látom magam egy év múlva. Anyukám szerint új élet vár rám, lehet családom, gyerekem, de miért adta így a sors, hogy én legyek Andy utolsó fejezete… – fordult a reményteljesből ismét gyászos hangulatba az özvegy, aki sok barátjukban csalódott, és úgy véli, Andy kiosztana és helyretenne mindenkit, ha egy napra is visszajöhetne.


via borsonline.hu

Szóljon hozzá a témához regisztráció nélkül